Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Majdnem óvodás lettem

2008.03.12

Kép 2008. 03. 12. 18.42.

Ma kérdezte nagymami, miért nem írok gyakrabban. Hát azért nem, mert tudom, idő kell nektek ahhoz, hogy magatokhoz térjetek egy-egy bejegyzésem után, azon ámulva, hogy "Nahát ez a Bencuska mennyit nőtt, milyen szép baba, milyen okos gondolatai vannak!" illetve ugyanez részletezve: "Milyen szép a szeme, arca, frizurája, csinos a ruhája, stb." Persze most nem gúnyolódok, hiszen igazatok van: tényleg szép vagyok, ügyes, erős, mosolygos, békés és barátságos, és most nem szorítok pisztolyt Anya fejéhez, hogy ezt írja. Dehát minek tagadni a tényeket - nem igaz?

Nőnap óta rengeteg minden történt velem. Vasárnap pl. óvodába mentem. Már az első bodym felirata ez volt "Nemsokára ovis leszek!", de azért még én sem gondoltam, hogy ilyen hamar. Igazából az volt, hogy anyáék kitalálták, elmennek népszavazni, és a szavazókör Kis-Csorna ovijában volt. Én is bementem, rögtön a középpontba kerültek, kérdezték, én is akarok-e szavazni. Elolvastam a kérdéseket (ha írni tudok, nyilván olvasni is), de nem láttam azt, hogy "Kívánja-e Ön, hogy Kis-Csornán újra nyisson az óvoda, és ne csupán szavazóhelyiségnek használják?"  Így dolgavégezetlenül távoztam sajnos... Pedig tök jó játszótér is tartozik az ovihoz meg azon kívül is egy kis udvar fákkal, meg egy kis dombocska. Jó lenne idejárni...Kép

Aztán este megvolt az első körömvágásom. Mert nagymami szerint előbb nem lehetett, mert akkor elnyesik az eszemet is a körmömmel együtt. Anyáék szerint ez kissé idejétmúlt személet, de senki nem merte rászánni magát - mígnem békésen aludtam Apa kezében, Anya halkan csattogott  valamivel, és mire felébredtem, nem volt körmöm. Nem tudom, mi történhetett... Még szerencs, hogy egy ujjamon egy kis szakaszon megmaradt a körmöm, különben nem tudnám lekarmolni az arcom, meg Anya kezét, hasát, stb. Állítólag kinőnek még a körmeim, majd jobban vigyázok, hogy egy óvatlan pillanatban el ne veszítsem őket...

Hétfőn Anya elment Apával nélkülem (!) ahhoz a doktor bácsihoz, aki segített megszületnem. Én meg itthon maradtam - pedig volt ott egy másik baba is, biztos jól ellettünk volna. na mindegy. Itthon is jól elvoltam nagymamival és kerimamival. Kép Jókat veszekedtek minden rezdülésemen, minden programpontom (peluscsere, etetés, altatás) minden elemén (szoros-e a pelusom, ehetek-e szuszpenziót, miért csöpög az üvegem, megfulladok-e altatás közben - jókat mosolyogtam rajtuk, és iszonyúan jó voltam. Pedig még sétálni se tudtunk, pedig megpróbáltuk, és bár élveztem, kitalálták, nagyon fúj a szél.

Már egy hete nagyon jó vagyok. Kezdek aggódni magamért, ezért most zárom soraimat, sziasztok:

Benedek

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.